Kezdőlapnak beállítElküldöm az oldalt egy barátomnakHozzáadás a kedvencekhezOldaltérkép     2012. május 20. Bernát, Felícia
 


 

 
Iskolánk története - Alapítványunk - Iskolánk felépítése - Tanulóink - Tanáraink, munkatársaink - Hírlevél
Iskolánk története

 TISZTELT LÁTOGATÓNK!
HONLAPUNKRA VALÓ BELÉPÉSHEZ A TELJES CÍMET SZÍVESKEDJÉK BEÍRNI A BÖNGÉSZŐBE.

 
 

  

  


MÚLTUNK   

Az iskola mai területén 1906-ig haszonbéres földek voltak, melyeket a főváros kisebb és nagyobb parcellákban magánosoknak adott bérbe. A zuglói elemi iskola igénylésére a tanács 1906 őszén ezekből a földekből az elemi iskolával kapcsolatos "Kis Szuglói Gazdasági Ismétlő Iskola" részére 4 holdat jelölt ki gyakorlóterület céljaira azzal a kikötéssel, hogy azt kertészet, szőlőművelés, gyümölcsfatenyésztés és mezőgazdasági célra kell fordítani. A tanácsnak ez a rendelkezése vetette meg az alapját a kertészeti telepnek, iskolánk jelenlegi tankertjének. A tanács 3 év után ezt 16 holdra bővítette, és 1909. augusztus hó 19-én kelt 55.434/1909. számú határozatával felállította az önálló Gazdasági Ismétlő Népiskolát. Tehát az iskola elődjét VII. kerület Egressy út 73. szám alatt 1909. évben alapította a székesfőváros. Három tanterme volt. Az iskola akkor gazdasági és kertészeti irányú 4 osztállyal, 117 fővel indult.   

       

Az 1909. évi határozatban azt is elrendelte a tanács, hogy a VII. kerület Egressy úti szomszédos polgári leányiskolával kapcsolatos háztartási és Gazdasági Ismétlő Leányiskola tanulói gazdasági oktatása az önálló Gazdasági Ismétlő Népiskola területén történjék. E két iskola 6 évig működött együtt, közben a teleptől függetlenül a szomszédos Angol utcai "Iskolai Növénykert" is megszületik. Ezért a székesfőváros tanácsa ezen a helyen 1913. augusztus hó 26-án a 63.443/903-XIV. számú határozatával a Polgári  Leányiskola felett, annak épületében, egy önálló kertészeti és gazdasági háztartási tanfolyamot nyit meg 3 - 3 évfolyammal, amelynek az iskolai növénykert szolgált gyakorlótelepéül. Az önálló Gazdasági Népiskola ezzel itt megszűnt. A két leánytanfolyam egy ideig együtt működött, majd a kertészeti képzés - egy rövid időre - az I. kerület Ménesi úti Állami Kertészeti Tanintézet területére költözött. A kertészeti leánytanfolyam a későbbiekben visszaköltözött a Ménesi útról, a két tanfolyam egybeolvadt, és mint "Női Kertgazdasági Tanfolyam" a Kertészképző Iskola megszűnéséig, vagyis 1926. szeptember 1-ig működött.

 

 

 

1926. május 27-én a földművelésügyi miniszter leiratával hozzájárult ahhoz, hogy VII. kerület Egressy úton lévő Női Kertgazdasági és Háztartási Tanfolyamot "Budapest Székesfővárosi Községi Kertészképző Iskola" elnevezéssel középfokú kertészeti iskolává átszervezzék. A székesfőváros tanácsa az Országos Magyar Kertészeti Egyesülettel egyetértve az intézmény keretén belül megszervezte Magyarország első Kertésztanonc Iskoláját is. A tanonctartó kertészetek kivétel nélkül beíratták az iskolába tanoncaikat.

 

 

1942-ben az iskola szervezetében nagy jelentőségű változás történt. Ugyanis a székesfőváros tanácsának elhatározásából a földművelésügyi miniszter 71.033/1942-II.3. számú rendeletére Középfokú Kertészeti Tanintézetté alakította át. Az átszervezett iskolában is működött a Kertésztanonc Iskola, ami csak az 1944-45-ös tanévben nem nyílt meg a háború miatt.

 

 

1943-ban alakult át az iskola "Kertészeti Középiskolává". 1946-tól mint Mezőgazdasági Gimnázium folytatta a képzési feladatokat. Célkitűzése "a tanulót vallásos alapon és nemzeti szellemben jó gyakorlati emberré nevelje, előkészítse a szakirányú főiskolai tanulmányokra, és továbbá alkalmassá tegye arra, hogy tisztán lássák a nemzet sorskérdéseit és ebben a gazdálkodó népesség helyzetét". Az 1947-49-es években Felnőtt Dolgozók Kertészeti Középiskolája is működött iskolánkban, majd 1950-től a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alá került, és 1954-60 között Mezőgazdasági Technikum Dísznövénytermesztési tagozata tevékenykedett, majd 1960-tól általános tagozatú Kertészeti Technikummá alakult. 1955-től az iskolatípusnak megfelelő levelező tagozatos képzés is indult iskolánkban.

1972-től földmérő, 1994-től térképész képzéssel egészült ki a kertész szakképzés, ami napjainkban is a pedagógiai és képzési programunk meghatározó szerkezetét adja.

 

TANKERTÜNK TÖRTÉNETE

 

A Fővárosi Tanács 1906-os rendelkezése teremtette meg a kertészeti telep alapját, melyben 4 holdat jelölt ki gyakorlóterületként a kertészet, szőlőművelés, "gyümölcsfatenyésztés" és mezőgazdasági gyakorlat céljára. Három év után a székesfőváros Tanácsa a kertészeti telepet 16 holdra bővítette ki. 1909-ben a szomszédos Angol utcai "Iskolai Növénykert" is megszületik gyakorlótelep céllal. A későbbi években a gyakorlótelep törzsterülete állandóan bővül, kb. 60 kh-ra növekszik.

 

 

1950 márciusától 1952 novemberéig a Fővárosi Kertészethez tartozik 60 kh területtel, de a gyakorlati oktatás céljait szolgálja. 1952 novemberétől 1953 januárig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és Mezőgazdasági Akadémia Tangazdaságaként működik.

 

1953 -1962 között a Budapesti Egressy úti Mezőgazdasági Technikum Tangazdasága. 1954-ben a Nagy Lajos király úti lakótelep építkezései miatt a törzsterület 15 kh-ra csökkent. Ugyanekkor (1954 - 1958–ig) az iskola tangazdaságához tartozott Budakalászon 40 kh öntözött terület, 20 kh mezőgazdasági részleg és egy szegfűblokkház.

 

1962. február 1-től a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolai Soroksári Tangazdaságának üzemegységeként működik. 1967 - ben a terület 2,7 ha-ra csökkent az Egressy úti lakótelep építkezéseinek megkezdése miatt.

 

Az iskolában folytatott szakképzések napjainkig

 

1909. Gazdasági Ismétlő Népiskola

3 évfolyamos, gazdasági és kertészeti irányú  

1913. Női Gazdasági és Háztartási Tanfolyam

3 évfolyamos

1926. Községi Kertészképző Iskola

4 évfolyamos, általános kertészeti jellegű

1942. Középfokú Kertészeti Tanintézet

4 évfolyamos, képesítő bizonyítványt adott

1943. Kertészeti Középiskola

4 évfolyamos, érettségi bizonyítványt adott

1946. Mezőgazdasági Gimnázium

4 évfolyamos, érettségi bizonyítványt adott

1950. Mezőgazdasági Technikum

          Disznövénytermesztési Tagozat

4 évfolyamos, képesítő bizonyítványt adott

1952. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem

         Tanárképző Intézetének gyakorlóiskolája

tanárjelöltek pedagógiai gyakorlatainak lebonyolítása napjainkig

1954. Mezőgazdasági Technikum Zöldség- és

          Disznövénytermesztési Tagozat

4 évfolyamos, képesítő bizonyítványt adott

1961. Kertészeti Technikum

4 évfolyamos, képesítő bizonyítványt adott

1972. Kiegészül földmérő tagozattal

4 évfolyamos, képesítő bizonyítványt adott

1978. Kertészeti és Földmérési

          Szakközépiskola

középfokú szakképzést és szakmunkás-       képzést folytat

1985. Földmérőtechnikus képzés kezdete

5 évfolyamos, képesítő bizonyítványt ad

1986. Kertésztechnikus képzés kezdete         

5 évfolyamos, képesítő bizonyítványt ad

1994. Térképész-technikus képzés kezdete

5 évfolyamos, képesítő bizonyítványt ad

1998. OKJ szerinti szakképzés beindítása

5, illetve 6 évfolyamos, középiskolai érettségi- és képesítő bizonyítványt ad

                  

        
ELÉRHETŐSÉGÜNK

 








 


   LEVELEZŐ TAGOZAT 

Kertész Földmérő 


Akciós növényvásár az iskolában!

 undefined


 
FENYŐKÉREG ÉS GEOTEXTÍLIA KAPHATÓ a http://fenyokereg-mulcs.hu/ címen


KASZK
HÍREK 1.  - 2. 

Regisztráció

Hírek