Skills Tanbázis
április 22, 2024 2024-05-05 8:32Skills Tanbázis
Skills Tanbázis
Előzmények:
· Varga Márton elhivatott öröksége és a Japánkertünk mint kulturális és kertészeti kincsünk védelme, a Varga Márton-os hagyományok
· a kertésztársadalom és kertészmérnök tanári képzésben betöltött szerepe
· tehetséggondozó munkánk kezdeti feltételei…: Ø tapasztalt, elhívatott idősebb és tettre kész fiatalabb pedagógusok szerencsés ötvöződése → nagy lelkesedés, kreativitás, bizonyítási vágy Ø motivált, jó képességű diákok, támogató családi háttér Ø kiemelt szerepben a tehetséggondozás (Pedagógiai Program) … és a kezdeti módszerek: Ø szakkörök, verseny-előkészítők
· Kiváló versenyeredmények az elmúlt 10 évben
A Parképítő tehetségprogram létrejötte:
2018-ban először nyílt lehetőségünk arra, hogy az Euroskills válogatójára tanulót küldjünk. A 2 fős Magyarországot képviselő csapat egyik tagja lett tanulónk. Ezek után határoztuk el, hogy el, hogy a továbbiakban részt kívánunk venni ezeken a versenyeken, de szeretnénk lehetőséget biztosítani az ország összes parképítő tanulója számára. Fő szponzorunk a Közép-magyarországi Agrár Szakképző Központ. Elképzeléseinket szakmai szempontból támogatja a Makeszisz és a Makeosz is, valamint a BKIK.
A program célja:
A tehetséggondozó programba delegált tanulók felkészítése az európai és világversenyek szigorú kihívásaira szakmai és mentális szempontból egyaránt. Olyan szakmai fogások tanítása, melyre más körülmények között nehezebben kerülne sor. Ezek gyors és rendkívül precíz alkalmazásának begyakoroltatása. Az európai és világversenyeken való egyre eredményesebb szereplés. A parképítő szakma és tanításának, valamint a Varga Márton iskola megismertetése szélesebb körökben.
A program pedagógia céljai:
A tanulók szakmai fogások és a precíz kivitelezés birtokába jutnak. Javul együttműködési képességük, hiszen 2 fős csapatban kell dolgozni. Szociális képességük is fejlődik, hiszen közös tanulmányutak és a rendszeres közös munka ezt lehetővé teszik. A munka, a verseny, a szabályok, a munkatárs és a felkészítő tanárok iránti alázat, a mentális állóképesség jelentős javulása várható.
A program tartalmi elemei:
A program párhuzamosan készít fel az aktuális nemzetei válogatóra, valamint az éppen következő európai vagy világversenyre, miközben hosszú távon a gondolkodva a legfiatalabb kilencedikes tanulókkal fokozatosan építi fel a tudást és a versenyrutint, erősíti az összes szükséges készséget és képességet.
A megvalósítás elemei:
A Varga Márton kertészeti és Földmérési Szakgimnázium Parképítő tanbázisa havonta 1 alkalommal egy teljes napra fogadja az ország összes parképítő iskolájából érkező tanulókat. A kollégiumban ingyenes szálláshelyet biztosít számukra.
A program hatása az intézményi munka egészére:
Az intézmény pedagógiai munkáját tekintve 3 fókuszpont van. Szakmaiság, műveltség, emberség.
A műveltség nem csupán az érettségi felkészítést jelenti, hanem az, hogy a modern világban eligazodni képes, az egy életen át tartó tanulást megvalósítani tudó embert neveljünk. Az emberség minden emberi problémát és a személyiség jó irányba terelését jelenti, hiszen ez egy nagyon érzékeny időszak, s nemcsak szakemberekként bocsájtjuk el a tanulókat, hanem igyekszünk őket egyéb életszerepeikre is felkészíteni, mint szülő, munkatárs, barát, állampolgár stb.
Ebből a hármasságból a tehetséggondozó program a szakmaiság tekintetében erősíti alapvető célkitűzéseinket. A parképítő szakma mérnöki precizitásának és művészi kivitelezésének elemei ötvöződnek a verseny során. A tanulók olyan különleges megoldásokat tanulnak meg, mellyel csak itt találkozhatnak. Megismerhetik a szakma legkiválóbb művelőit, emberséget és szakmát tanulhatnak tőlük. A legfontosabb, hogy megtanulnak egy célért küzdeni, kitartó, rendületlen , hosszú időn át tartó , folyamatos belső tartást kapnak, mely a további életükre is jelentős hatással lehet.
Mindez tovább erősíti Varga Márton ránk hagyott örökségét, melyet eddig is joggal óvtunk és adtunk tovább. Tovább erősítheti az intézmény identitását és kohézióját. Valamint reflektorfénybe helyezheti azt a kiváló szakmai munkát, amelyet tanáraink eddig is végeztek az iskola falai között kevésbé transzaprensen.