Földmérők Világnapja 2025
Minden év március 21-én ünnepeljük a Földmérők Világnapját. E jeles alkalom keretében meghívást kaptunk Dobai Tibor úrtól, a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság főtitkárától a 2025. március 20-án megrendezett Földmérők Világnapja eseményre, melynek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott otthont.
A 12.C osztály diákjai két csoportban hallgathatták meg a színvonalas előadásokat. A nap első felében a távérzékelés és az űrtechnológia legfrissebb eredményeivel ismerkedhettek meg, míg a délután a térinformatika és a geodézia világába nyújtott izgalmas betekintést.
A program részeként ellátogattunk Hazay István mellszobrához is, aki a geodézia kiemelkedő alakja volt. Munkássága – különösen a kiegyenlítési módszerek és a kéregmozgás-vizsgálatok terén – máig meghatározó a földmérés tudományában.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaságnak, hogy diákjaink számára lehetővé tették, hogy első kézből ismerhessék meg a szakma legfrissebb eredményeit és inspiráló személyiségeit. Külön köszönjük Dr. Rózsa Szabolcs elnök úrnak és Iván Gyula főtitkárhelyettes úrnak a szívélyes fogadtatást és a tartalmas, élményekben gazdag napot!
A cikk szerzője és a program szervezője:
Réti Norbert – földmérő és földrendező mérnök, földmérő oktató



